Néhány éve még csak elvétve találkoztunk olyan emberrel, aki kínai mobil készüléket használt. Mint minden újdonságra, erre is sokan csodálkozva néztek. Nem voltak tapasztalatok és csak a bátor újítók, tech őrültek mertek kínai telefonokat kipróbálni, főleg tesztelés céljából. Kezdetben a mobil szerviz sem tudott az ilyen készülékekkel mit kezdeni. Mert bár ismerték a márkákat és a különböző típusokat, de a hozzá való kiegészítők és alkatrészek beszerzése nehézkes volt. Aztán, mint ahogy az lenni szokott, az idő múlásával ma már ott tartunk, hogy külön kínai telefon szerviz is rendelkezésére áll a mobil tulajdonosoknak. A specializálódott mobil szerviz egyszerű oknál fogva jött létre: a tapasztalatok azt igazolták, hogy a kínai telefonok is megbízhatóak és strapabírók, sőt, sok esetben olcsóbbak is a piacon szereplő többi konkurens telefonnál. Így egyre többen szavaztak bizalmat nekik és vásárlásaikkor ezek mellett döntöttek. Bár azt azért szeretnénk hozzátenni és nem csak a kínai telefonok kapcsán, hanem úgy általánosságban a mobilokra vonatkozóan, hogy egy olyan készülék, vagy széria modell sem létezik, amelyik örök életében hibátlanul üzeme. De a kínai telefon szerviz ma már szinte minden problémára és hibára tud gyors megoldást nyújtani, így nem kell azon aggódnunk, hogy huzamosabb ideig telefon nélkül maradnánk.
Hazánkban is egyre több a kínai telefon
Néhány éve még csak elvétve találkoztunk olyan emberrel, aki kínai mobil készüléket használt. Mint minden..