A vitaminhiány súlyos problémákat okozhat, figyeljünk hát arra, hogy mindenből bevigyük mindig a megfelelő mennyiséget!
Tapasztalatból mondom, hogy nem lehet elviccelni ezeket az eseteket. Én 2 évvel ezelőtt depressziós lettem, mert nem szedtem elég D-vitamint. Nem is tudom, mi lett volna velem, ha a Prevenció Patika sincs.
Jó, nem teljesen ez volt csak az oka, amit írtam, de nagyban hozzájárult az eset romlásához. Szerencsére a megfelelő mennyiségű vitaminrendelés azóta javult a helyzet és ma már napi szinten szedem a D-vitamint és egyéb más vitaminokat, hogy ne jussak oda, ahol voltam. Édesanyám is gyakran volt depressziós gyerekkoromban, mert sok gondja volt úgy, hogy egyedül nevelt minket és teljesen belebetegedett. Alig aludt éjszakánként ami nem javított rajta. Szedte a magnézium tablettáit és az valamivel segített, hogy többet tudjon aludni, sokszor ajánlják olyan esetekben, amikor az ember alváshiánnyal küzd.
A depresszió alatt az embert nem igazán érdekli semmi, a végső dolog amikor ilyenkor gondol azok a vitaminok szedése. Pedig rendesen léteznek hangulatjavító vitaminok. A folátnak köszönhetően nő a szerotoninszint, ugye ami a boldogságunkkal egyenlő. Ugyanitt megemlíteném megint a magnéziumot, aminek szintúgy köze van a szerotoninhoz. A cink és B12 vitamin is segíthet a depresszió csökkentésében, a B6-nak pedig stresszoldó hatása lehet. A vashiány tünete lehet a kóros fáradtság, ezért ajánlott ilyenkor vasat is fogyasztani. A prevenciopatika.hu-n lehet találni különböző napiterveket is, hogy hogyan szedjük ezeket a vitaminokat a hangulatunk javítása érdekében.
A vitaminjainkat én és a családom is a Prevenció Patika online gyógyszertárból szoktuk csak rendelni. A föntebb említett vitaminok nagy része megtalálható náluk és több féléből választhatunk.